Miben különbözik egy Headset okoskarkötő a hagyományos társaitól

Miben különbözik egy Headset okoskarkötő a hagyományos társaitól?

Az okoskarkötők mindössze pár éve robbantak be a köztudatba, de már ez idő alatt is komoly fejlődésen mentek keresztül. A kommunikáció elsősorban az okosórákra jellemző, az okos karkötők mindössze a hívások, üzenetek és értesítések megjelenítésére képesek. Legalábbis ezt eddig így tudtuk. A headset okoskarkötők megjelenésével azonban az is lehetővé vált, hogy a készülékkel zenét hallgass vagy kezeld a hívásaid, tehát megvalósul a kétoldalú kommunikáció.

Mi az a headset?

A headset olyan akár egy fülhallgató, azonban a hagyományos fülhallgatókhoz képest nagy különbség, hogy a headset kifejezetten a kommunikációra lett kifejlesztve. Természetesen a kommunikáció mellett a headset zenehallgatásra is kiválóan alkalmas.

Az okoskarkötő headset általában Bluetooth segítségével képes az okostelefonhoz kapcsolódni. Kialakítását tekintve a Bluetooth headset sokféle lehet, ugyanakkor általában az okoskarkötő vázból egy mozdulattal kipattintható a készülék, amely ezt követően a fülre helyezve használható, mint kétoldalú kommunikációs eszköz.

Hogyan kapcsolódik a headset az okoskarkötőhöz?

A headset az okoskarkötőbe van beépítve, ezáltal lehet kommunikálni vele. A headset állhat egy vagy két fülhallgatóból. Az okoskarkötő vázába van beintegrálva, azonban egyetlen mozdulattal könnyedén kipattintható.

Miért jobb a headsetes okoskarkötő, mint a sima?

Ha a cél, hogy az okoskarkötő ne csak jelezze a bejövő hívásokat, hanem kapcsolatba is tudj lépni a hívó féllel, akkor mindenképp a headsetes változat az ideális választás számodra. Az okosórák képesek a hívás fogadásra, azonban a borsos ár sokakat elriaszt a vásárlástól. A headsetes okoskarkötő viszont még ezzel az extra funkcióval is kedvezményesen elérhető.

Ráadásul így nem kell amiatt aggódnod, hogy otthon marad a fülhallgatód, hiszen a headset szó szerint mindig kéznél lesz.

Headsetes okoskarkötő használata

A headsetes okoskarkötő használata igazán egyszerű. Mindössze egy könnyed mozdulattal ki kell pattintani a headsetet az okoskarkötő vázból, majd a készüléket a füledre kell helyezni. Így sport, vezetés vagy bármilyen egyéb tevékenység közben is tudsz telefonálni, anélkül, hogy tartanod kellene a telefonod.

A headset okoskarkötő vázba való visszahelyezése is igazán egyszerű, mindössze egyetlen mozdulattal kivitelezhető.

A másik verzió, amikor két Bluetooth fülhallható található az okoskarkötő vázban, de ezek kivétele és visszahelyezése is pofon egyszerű. Rajtad múlik, hogy melyik alternatíva használat preferálod és ezáltal melyik típust választod!


Okosóra vagy okoskarkötő – melyiket válasszuk?

A GPS nyomkövetés még nem jelent 100% biztonságot
Nimrod Vizi

Nimrod Vizi