A GPS nyomkövetés még nem jelent 100% biztonságot
- 29 Dec, 2022
A mai szülők és nagyszülők egykor egyedül sétáltak haza az iskolából, illetve közlekedtek. A világ azonban megváltozott és ha egy gyerek manapság egymaga vágna neki a haza vezető útnak, nagy valószínűséggel veszélynek tenné ki magát, a szülőket pedig felelőtlennek tulajdonítaná a társadalom. Az évek, évtizedek múlásával a biztonságot jelentő eszközök sem ugyanazok, mint egykor.
Az okosórák egyre népszerűbb gyermekfelügyelő eszköznek számítanak, mondhatni egyfajta digitális pórázként funkcionálnak. Ezek az eszközök hozzájárulnak az önállósodás folyamatának egyszerűbbé tételéhez méghozzá a gyerek és a szülő számára egyaránt. Habár sokan üdvözlik ezeket az okos készülékeket és az általuk nyújtott életminőség növelő funkciókat, azonban ahogy szinte mindennek, ennek is megvannak az árnyoldalai.
Miért hasznos a gyerek okosóra?
A GPS gyerek okosórák egyik legfontosabb és egyben leghasznosabb funkciója a GPS helymeghatározás. Ennek köszönhetően a szülők folyamatosan nyomon követhetik gyermekük tartózkodási helyét, mozgását és akár kommunikálni is képesek vele. Mindezt úgy, hogy a gyereknek nem kell egy drága okostelefont magával cipelnie, melyet ráadásul nagyon sok iskolába nem is engednek bevinni.
Ha ez nem volna elég, az okosóra arra is alkalmas, hogy jelzést küldjön a szülő okostelefonjára abban az esetben, ha a gyerek elhagyja a szülő által kijelölt területet, tehát az úgy nevezett virtuális kerítést, esetleg lekerül csuklójáról az óra. Emellett az okosóráról hívások is indíthatók és pánikgombbal is fel van szerelve. Sőt, a mikrofon segítségével a szülő meghallgathatja mi történik a gyerek környezetében.
Hasznosnak hasznos. Akkor mi a probléma?
A rengeteg előny azt feltételezi, hogy az okosóra alkalmazása pozitív. Ez így is van, a gyártók kiválóan ráéreztek a gyerekek kütyümániájára és a szülők biztonság miatti aggódására. Az okosóra kétségkívül megoldást jelent egy komoly problémára, azonban nagyon fontos, hogy megfelelően legyen használva.
Először is nagyon fontos, hogy egy jól működő, technikai specifikumokkal kellőképp felszerelt készüléket vásároljon a szülő. Viszont fontos azzal is tisztában lenni, hogy minden eszköznek vannak technikai limitei. Ez azt jelenti, hogy a GPS meghatározás nem minden esetben pontos, illetve stabil. Ez főként árnyékolt helyen, például az épületekben jellemző.
Az is fontos, hogy a gyerek tudja használni a készüléket és a korának megfelelően történjen a választás. Ezenkívül az is lényeges, hogy az okosóra ne ringassa a szülőt hamis biztonságérzetbe. Az okosóra ugyanis nem tudja helyettesíteni a tudatos, önálló közlekedésre való felkészítést. Érdemes a gyerekkel többször is megtenni a haza vezető utat, mielőtt erre egyedül vállalkozna.
Nem elég az okosórát a gyerek kezére szíjazni, beszélni is kell vele annak használatáról. Például, hogy mi történik, ha megnyomja a pánik gombot, leveszi a csuklójáról vagy lemerül az óra. Fontos, hogy a gyerek tisztában legyen vele, hogy ki „figyeli” az órán keresztül, tehát az okosóra egyfajta bizalmi eszköz legyen a szülő és a gyerek között.
Az okosóra nem tévedhetetlen, ahogy a kiértékelt adatok sem mindig pontosak. Éppen ezért nem kell mindig készpénznek venni az eredményeket, hanem érdemes megbeszélni a gyerekkel, hogy merre járt, mi történt. Egyáltalán nagyobb biztonságban érzi-e magát az okosórával a csuklóján?
Akár hord a gyerek okosórát, akár nem, a legfontosabb a kommunikáció. Ezt nem szabad elfelejteni!